KÁLMÁN László:

A CSOMAGVIZSGÁLATI RÖNTGENBERENDEZÉS ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGE

Absztrakt

Napjainkban a nagyobb főként ipari gyártó, termelő társaságoknál egyre elterjedtebb a röntgenberendezések használata kiemelten a 200-300 főnél többet foglalkoztatók körében. A létesítmények az élőerős őrzését, átvizsgálási eljárási rendszereit támogatják biztonságtechnikai eszközökkel, az objektum személy, csomag, küldemény, és járműforgalmának biztonsági ellenőrzése céljából. A jól kialakított ellenőrző pontokon így sokkal hatékonyabban szűrhetik ki a fenyegetést jelentő személyeket, és egyben akadályozhatják meg a termékek eltulajdonítását. A nagyobb dolgozói létszám esetén a hagyományos csomagátvizsgálásos „kézi” módszereknél konfliktus nélkül hatékonyan és gyorsan megtartani a személyvizsgálatot szinte képtelenség. Ugyanakkor a legmodernebb technikai eszközök sem csökkenti a cég veszteségét, ha azt nem szakszerű tervezéssel, költséghatékony szervezéssel hajtják végre. A szerző bemutatja, hogy az eszközök és élőerő összehangolt ellenőrzési rendszerével, hogyan lehet egy új szemléletű tulajdonvédelmi eljárást kidolgozni, hogy közben egy gyártási és minőségbiztosítási eljárási rendhez is csatlakozzon.

Nowadays, more particularly in the industrial manufacturing, production companies increasing the useage of X-RAY equipment, especially among employers carrying more than 200-300 employee. The manpower of the facilities, security systems support screening procedures by technical means, the object, person, luggage, packages, in order to control vechicle traffic and safety. The well-established checkpoints so more efficiently can filter out people pose a threat, and also prevent the case of products theft. With a greater number of employees the traditional manual methods without conflict effectivly and quickly is almost imposibble to keep a person investigation. At the same time the most modern technical equipment that reduces the loss of the company, if is't not proper planning, cost-effective organization will be implemented. The author shows, the tools and manpower coordinated control system, how can be develop a new approach to property protection procedures, while it is connect to the manufacturing and the quality assurance procedures as well.

Kulcsszavak: csomagellenőrzés, röntgenberendezés, mobilitás, minőségbiztosítás, packet inspection, X-ray equipment, mobility, quality assurance

 

A teljes cikk megtekintése »

 

Vissza a tartalomhoz